Gondolom sokak által ismert könyvről van szó. Azt is csak sejtem, hogy szeretitek is. Bőven olvasható könyv volt. Nekem leginkább egy szappanoperára hasonlított. Az elején kiderült számomra, hogy ki kibe lesz szerelmes, kiért kell majd oldalakon keresztül megküzdenie, míg végül "nagy meglepetésére" az olvasónak összejönnek. Ettől függetlenül a nyelvezete rendkívül tetszett, főleg egy-egy ostoba ember monológja. Számomra vicces volt.
Lepontozni nem szeretném nagyon a könyvet, mert bevallom végig szurkoltam. A főhős nekem elnyerte tetszésemet nagyon is (az ő szövege is nagyon tutkó volt), így azért tényleg megérdemelte a happy endet.
Ebben is volt egy jó 80-100 oldal, amin igaziból át kellett küzdenem magam. 5-ből 2 csillagot adnék.
A történetről nem is írtam. A XIX. században játszódik, és egy család életét mutatja be, ahol 5 lány és egyetlen fiú gyermek sem született. A lányok férjhez adása a legfőbb feladat az anya számára, természetesen a lehető legkedzvezőbb módon. Annak ellenére, hogy anyagilag nem épp állnak jó módban. Az 5 lány közül 3 férjhez megy a történet alatt és csak egyik sült el kicsit balul, amit egyébként az anya ostobasága miatt nem észlelt, a lányáról meg annyit, hogy nem esett messze az "anyja" fájától.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése